2. Budapestről Hanoiba

1. Fájdalmas szétválás

Első átszállásunk Dubaiban eseménytelenül zajlott szerencsére, este 11-től hajnali 3-ig bőven el tudja magát szórakoztatni az ember a dubai reptéren. Többször szálltam már át itt, de mindig meglep, mennyire más világ ez; már a repülőtéren feltűnik, vajon mi lehet odabenn a városban!

A hónap bestseller könyve “Egy fiatal muszlim levelei”, és a reptéri magazinban egy alsó sarokban volt megemlítve, hogy a hétvégén fellép Mariah Carry, Tom Jones és Enrique Inglesas, csak úgy lazán, mellesleg.

Tudtátok, hogy arab országokban az elsősegély jele egy vörös félhold? Mint nálunk a vöröskereszt. Én nem tudtam.
Fly Emirates járataiban még sosem csalódtam, ha nem tudok aludni, mindig van mit nézni. Most David Attenborough Planet Earth II-ből néztem 50 perces epizódokat, teljesen letaglózott és még több utazáshoz adott “vérszemet”. Szintén jó elfoglaltság az angol és arab újságcikkekben vicces nevű embereket gyűjteni (két Dick nevezetű személyt is találtam). Egy kicsit el is szundítottam. Bangkokban viszont nem várt nehézségekbe ütköztünk.

BUD-DUBAI-BKK útvonalon Fly Emirates reptetett minket, Bangkokból viszont egy fapados járattal mentünk volna tovább Hanoiba (Vietjet), amihez ki kell a reptéren csekkolni, végigmenni a bevándorlási ellenőrzésen (immigration chekup), felvenni a csomagokat, becsekkolni az új repjeggyel és újra feladni a csomagokat és a biztonsági ellenőrzésen (security check up) keresztül vissza a reptér benti részébe, a tranzitzónába a kapukhoz.

Kifelé menetkor útlevélellenörzéskor derült ki, hogy horvát állampolgár (Pavo) nem kaphat érkezéskor vízumot (visa upon arrival) igy nem léphet thaiföldi területre, magyarul nem jöhet ki a reptér tranzitzónájából. (Mi hibánk, hogy erre nem voltunk felkészülve; eldöntöttük, hogy csak átszállunk Bangkokban és nem megyünk ki a városba, így nem igényeltünk előre vízumot. ) Kupaktanács: iratok másolata nálam, én kimegyek, mindkettőnk nagytáskáját felkapom, becsekkolok, visszamegyek kettönk jegyével -ez lett volna a terv. De a thaiok nem így gondolták.

Röpke másfél órám volt ezt az egészet megoldani. Mindenféle reptérvezetőséggel beszéltem, bevándorlási irodával, a légitársaságnál is, de nem engedték őt ki, és azt sem, hogy én becsekkoljak neki. Az egyetlen megoldás volt, ha olyan légitársaságot találok, aki kinn árusít jegyet, de benn is be lehet csekkolni… és új repjegyet venni. Ketyegett az óra. Különben vízum hiányára hivatkozva kitoloncolják az országból és hazaküldik. (Teljesen felháborodtam, mekkora hülyeség már hogy átszálláshoz vizum kell és EU ország, Magyarország szomszédja… de egyszerűen csak más csoportba tartozik Horvátország). 
Vettem új repjegyet ( Thai Airways –  mínusz 150 euró), magamat és a csomagokat becsekkoltam az eredeti járatra majd visszarohantam bentre hogy Pavonak odaadjam a másfél órával utánam induló járatra a jegyét. 
Az összes sorbanállós útlevélellenőrzésnél és security csekknél “Hej-ho, LIMBÓ!” felkiáltással az összes kordonon átbújtam,előrefurakodtam, néztek is a sorbanállók nagyra nyitott, többnyire ferde szemekkel, de ellenkezni nem volt bátorságuk, látva elszántságom, izzadságcseppeim és tekintve, hogy derekamig érnek.

Bejutottam. Márcsak Pavoval kellett volna találkoznom. De roaming és wifikapcsolat hiányában egyszerűen nem találtuk meg egymást… Ő a kapumhoz ment állitása szerint, de szerintem egy üvegfal vagy egy emelet választhatott el minket… és már a nevemet hivták a járatomhoz… 10 perc és indul. Lefutottam a járatom kapujához, nincs ott. Vissza a lépcső tetejére. Próbálom a wifit, mindig ledob, és újra- és újra be kell jelentkezni, de adott email címmel csak egyszer lehet.
Kétségbeesés. Hiszti. Wifikeresés. Nincs. Filmbeillö jelenet volt, ahogy elordítottam magam a lépcső tetején a reptéri hangárban, már sírva : LJUBAVIIIIIII -szerelmem… nincs válasz.

Pavo jegye nálam, nekem indul a járatom. Wifi még mindig nincs. Anyáztam az angoljukat, ordítottam, amiért nem tudják mi az a hangosbemondó, hajamat téptem, amiért a három ingyenes wifiszolgálat ledobál és tizmásodpercenként új jelszóval újra be kell jelentkezni… nem éppen angol úrihölgyként viselkedtem. Kétségbeestem. 5 perc indulásig. Már csorogtak a könnyeim. Bezárták a kapukat, már én sem szállhatok fel, közölte velem a 150 centis lánynak öltözött fiú a kapunál. Fogtam a jegyet és egy értetlen thai csaj kezébe nyomtam a Burgerkingben a pultnál, bízva, hogy valahogy elérem Pavot és tudatom vele hol a jegye. Sprint a kapuhoz, folyik a hátamon az izzadság a cirka 4-5 km-es futástól a reptéren, arcomon a könny a dühtől. Bekönyörögtem magam, és egy utólag számomra odatolt lépcsőfeljárón beszálltam a már járó propellerű repülőgépbe.

Már föld felett voltunk amikor testvéremet elértem sms-ben és megadva neki Pavo számát, reméltem hogy miközben repülök, elérik egymást. Az utolsó sms-t Pavo számával felhők fölül küldtem el, majd megszűnt a kapcsolat – csak reménykedni tudtam, hogy átment az üzenet.

2. Egyesülés

A repülőutam első egy óráját masszívan végigbőgtem, el is ültek mellölem. ( 🙂 a kis szemérmesek). Kimerített a sok izgalom, úgyhogy kicsit bele is aludtam a sírásba. Leszálláskor kaptam Adéltól az smst, hogy elérte Pavót aki megtalálta a Burgerkinget és a jegyet és ha minden igaz, akkor indult amikor landoltam. Remélem hamarosan megölelhetem. Egyenlőre egyedül őrzöm a csomagokat.

Ha rendben megérkezik, megiszunk egy pálinkát.

3. Uptodate / Pavo szemszögéből a történet: ő is megküzdött a wifikereséssel, egy idő után neki is elfogytak a másodlagos emailcímei, és sikertelen próbálkozása után rájött, hogy nem tudjuk egymást hívni. Amikor megtudta smsben, hol a jegy, (érdekes módon Európa- Thaiföld tudott egymással kommunikálni, de Thaiföld-Thaiföld nem ), próbált a Burger Kinghez eljutni, de az induló emeletre jegy nélkül nem tudott bejutni, nem engedték. Kétszer is kétségbeesetten nekiindult, és őrök fogták le. Egy kedves rendőr végül tudott annyira angolul, hogy túllásson a tomboló szerelmes balkán fiún és megértse a szituációt, így rendőri kísérettel elmehetett a második emeleti BurgerKingbe, még egy meglepő percet okozva az eladó hölgynek, amikor egy nevére szóló borítékot kért sültkrumpli helyett. 

Sikeresen landolva Hanoiban, tényleg pálinkával vártam.

Így kezdődött hát vietnámi utunk, és ezután még több, nem várt kaland esett meg  velünk.