Hanoiból vidéki tapasztalataink után egy ‘muszáj-megnézni’ helyre mentünk, nevezetesen Halong-bay-be. Halong Bay, azaz Halong öböl Hanoitól 150 km-re fekszik kelet felé, és az 1500 négyzetkilométeren összevisszaságban elhelyezkedő majd’ kétezer szigetéről híres. Egy utazási irodában fizettünk be egynapos kirándulásra, mert nagyon sok energiát vett ki belőlem a postakocsi, egyszerűen nem volt erőm magunknak megszervezni. Reggel nyolckor ültünk be a kisbuszba, és legalább másfél óra volt, míg a kétmillió robogó városában összeszedtük azt a másik 20 utast, akik szintén ezzel a szervezéssel próbáltak szerencsét. Legalább háromórás buszút állt előttünk, amelyet 5, folyamatosan önmagukat fotózó koreai lánnyal, két már kora reggel részeges meghatározhatatlan akcentusú fiúval, mindent tablettel fotózó kínaiakkal kellett töltenünk. Az utak borzasztó minőségűek, kamionok suhantak el mellettünk-előttünk kontrolálatlanul, a hirtelen fékezésektől kezdtem rosszul lenni… Pavo többször befeszült testtel dőlt elém, és tolt engem hátra, megvédve, arra az esetre, ha a sofőrünk nem tudna időben visszahúzódni a saját sávjába egy-egy őrült előzés után. Ha oldalra néztem, éppen rizspalántákat ültető dolgos embereket láttam, ahogy a vízzel elárasztott halványzöld mezőkben tevékenykednek.
Félúton volt egy kötelező megállónk, egy hatalmas ‘plázában’, ahol előírt haladási irányt tartva, egyik felén beterelik a népet, másik kijárathoz átparkol a busz, egyszerűen nem lehet kikerülni, hogy végigvonulj a fogyatékkal élő vietnámi fiatalok által készített textilképek, karkötők, kínában gyártott kulcstartók között…A tervezett 11 helyett fél1 után értünk az öböl bejáratához, ahol épülőben lévő kaszinók, kietlen hotelek, üres parkolók várták jobb napjaikat. Lehet csak az év rossz időszakában jártunk itt, de őszintén, eléggé lehangoló volt. Majd egy órát vártunk a parkolóban, hogy a szervezett hajónk megérkezzen, addig természetesen kötelezően a boltcsarnokban kellett töltenünk az időt.
Kissé felpaprikázva ültünk fel a hajóra, a mi kisbuszunk csoportján kívül még másik 20 emberrel, és majdnem fél 3 volt, mire kifutottunk a vízre.
Ekkor ebédet szolgáltak fel, ami azt kell hogy mondjam, fenomenális volt. Egy asztalnál hatan ültünk. Sült hal, párolt zöldségsaláta, omlett, kagylóleves újhagymával, rizs, sült tavaszi tekercsek, tofu… és jó asztalnál ültünk, mert a korai lányok egy falatot sem ettek -mondanom sem kell, Pavo és én mindent elpusztítottunk a hatszemélyes asztalról. De a vietnámi kaja ilyen : másfél óra múlva még egyszer ugyanennyit tudtam volna enni.
Mire megebédeltünk, megérkeztünk a csodálatos, teljesen random formájú sziklák közé.
A legváltozatosabb alakban és méretben, mintha odafentről valaki galádul ledobálta volna őket, maximális rendezetlenségben várták, hogy turisták százai fényképek ezreit készítse róluk. A majdnem kétezer sziget keletkezéséről két legenda is született. Az egyik történet úgy tartja, hogy a vietnámiak harcai során a Sárkány segítségükre sietett, és tüzet hányt az ellenségre, ami a vízbe érve megkövült. Egy másik elképzelés szerint egy vesztes csata után a Sárkány mérgében nagyot csapott a tengerbe, majd alászállt a víz alá, az így megemelkedett vízszint az addigi hegyeket szigetekké alakította. Bár hogy is legyen, a látvány elképesztő. Hasonló szigetképződmény-konformációt Dél-Thaiföldön láttam, Phang-Nga öbölben, csak ott elefánthoz, és nyúlhoz hasonlították őket, itt ‘csókolózó csirkéknek’ neveztek el egy sziklapárost.
Egy óra hajózás után a sziklák között kikötöttünk egy úszó dokkra, szabadon lehetett kajakozni, vagy csónakban körbeeveztetni magunkat. A mondat ‘szabadon’ részét azért nem szabad annyira komolyan venni, mert két öbölben navigálhattunk csak, az egyik bejárata egy kisebb alagút volt. De nem véletlenül ezt a helyet jelölték ki, hegyek által minden oldalról le volt védve, nyílt vízre nem volt útvonal. A hegyek, sziklák alkotta panoráma lélekbehatoló. Nem volt túl jó időnk, de nem esett, és ez nekem elég volt a boldogsághoz. Az egész ‘vidéken’ mintha átlátszó fátyol lebegett volna, ami részben a ködnek volt köszönhető, de inkább annak, hogy itt megállni látszott az idő. Olyan biztos érzetet keltettek a hegyek, hogy ők itt voltak ezelőtt, és ha egyvalami biztos, akkor az az, hogy itt is lesznek még egy darabig. Jogosan Unesco örökség. A kezdeti bosszúságokat Pavo vidámsága egy könnyed szélfuvallattal oszlatta szét. Ő a tökéletes ember az utazásra. Még a telefonjukba mélyedt, szelfiző koreai lányokkal is sikeres párbeszédet folytatott, valamilyen koreai kosarasról/focistáról, aki hazájában annyira híres, hogy még ezek a lányok is ismerték a nevét. Az egész asztal kacagott.
Kajakozáskor versenyt eveztünk egy ausztrál-indiai pároskombinációval, és hirtelen olyan vidám sportesemény-hangulatot rögtönzött, hogy az öböl visszahangzott a különböző nemzetek nevetésétől . Kajakozás után volt még egy rövideb megállónk a hajóval az egyik szigeten, ahol egy fél órás séta keretében fedezhettünk fel egy barlangot. A szigeten rajtunk kívül csak 5 vietnámi volt, akik fadarabokat festettek, korlátot mázoltak, betonoztak – készültek a szezonra. Ez sziget is megnyitja kapuit a turisták hada előtt. Visszautunk a kikötőbe is csodálatos volt, az elsuhanó naplementében némán bámultam a lehetetlen formájú szigetek tovatűnő sziluettjeit. Nagyot sóhajtottam a szépségtől, és ha behunytam a szemem, arra gondoltam, vajon mennyivel lehetett itt szebb 30 évvel ezelőtt. Még háromórányi zötykölődés várt ránk vissza Hanoiba, ahol így – éjjeli vonatot lekésve- még egy éjszakát töltöttünk.
Halong bay kétségtelenül gyönyörű, és azt kívánom, bár több időnk lett volna a szigetvilág felfedezésére, kilépve a szervezett irodai kirándulások keretein. Faunája és növényvilága messze földön híres. Tényleg egy kihagyhatatlan állomás a Vietnámba utazóknak.
Az éremnek azonban két oldala van, mégsem éreztük magunkat felhőtlenül a kiránduláson. Nem az egynapos kirándulás szervezetlensége vette el a kedvem, vagy hogy várni kellett, még azt is elengedtem, hogy a csúszás miatt nem érjük el az éjszakai vonatunkat délebbre (de milyen jól tettük hogy repültünk helyette másnap, frissen, kipihenten, és nem egy futonon szenvedtem végig az éjszakát másik 4 szörtyögő vietnámival egy kabinban), hanem a helyiek igénytelensége. Az út menti szemetet nehezen, de lassan megszokja az utazó szeme. Azt is valahol el tudom fogadni, hogy a kikötő nem a legtisztább. De hogy a gyönyörű szigetek között a vízen szivárványszínben olajfoltok ‘pompáznak’, és a kajak evezője minduntalan szemétbe akad… azt nem tudom elfogadni. Nem vigyáznak a természeti értékeikre. Egyszerűen nincs rá igényük. A kajakos dokkon átöltöztem a ‘mosdóban’. Nem angol wct vártam, isten ments, sőt, szeretem az eredetit, rusztikusat látni. De hogy minden egyből a tengerbe megy?! És mellette kajakozol… A dokk mellett pár pici fatákolmány is állt a vízen, halász- és lakóhajók, a maga kezdetleges mivoltában. Egy rizskalapos vietnámi, miután elfogyasztotta az ebédjét, nemes egyszerűséggel csak a hajója mellé dobta a szemetet, a vízbe. Elszomorító látvány. Sajnos Ázsiában általánosnak mondható, hogy a szennyvíz- és szemétkezelés problémája nem megoldott. Végtelenül csalódtam, és tudom, hogy a turizmus csak erősít a dolgon. Ha valamelyik európai országnak ilyenje lenne, mint Vietnámnak Halong Bay, biztos vagyok benne, hogy törvények védenék a tisztaságát és súlyos büntetés várna arra, aki szerves vagy szervetlen hulladékot pottyant a tengerbe. Kérlek, aki utazik, próbáljon a legkisebb ökolábnyomot hagyni maga után, és buzdítsa ugyanerre társait. Bármilyen kiránduláson vesztek is részt, szemetet kérlek ne dobjatok el, főleg ne a tengerbe, mert nem csak ott szennyezi a környezetét, ahol eldobja az ember – későbbi kirándulásaink során lakatlan szigeten is rengeteg szeméttel találkoztunk, mert odasodorja a víz. Próbáljunk minél kevesebb műanyag csomagolású ételt venni, és ha a helyiek szórják a szemetet, ne hezitáljunk akár őket is figyelmeztetni erre, még ha kéz-láb használatát is kell ehhez bevetnünk. A mindennapi életben is, de főleg ha utazunk, igyekezzünk megőrizni annak eredeti voltát, hogy mások évek múlva is gyönyörködhessenek bennük!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: